ALSÓLÁNC – Nižný Lánec
Helyi hagyomány szerint a falu nem a mai helyén állt egykor, hanem délebbre.
Első említése, 1268-ból származik. 1402-ben a Perényiek birtokában volt, a nagyidai uradalom tartozékaként.
A környéken termesztett kender feldolgozása során a kendernyűvés, áztatás, tilolás és gerebenezés hozzátartozott a közösség életéhez. A fonó a közösségi, társasági élet színhelye volt, a fiatalok hivatalos találkozási helye.
Lánczy-kastély és kápolnája, amely a település közepén fekszik. A felújított, eredetileg a Lánczi nemesi család által épített klasszicista kastély a községi hivatal székhelyeként szolgál, az épületben megtalálható a kultúrház és az alsós iskola is itt működik. A nagy hátsó kertjében szokták megrendezni a helyi ünnepségeket.
{phocagallery view=category|categoryid=24|limitstart=6|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}
Római katolikus temploma
a kastély mellett található, tornyán az 1893-as évszám olvasható.
{phocagallery view=category|categoryid=24|limitstart=12|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}
Református temploma
1905-ös évszámot visel, szépen felújított épülete a község szélén áll.
{phocagallery view=category|categoryid=24|limitstart=14|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}
Régi magtár épülete. A református templom közelében, a sportpálya szélén áll a jó állapotú épület. A község elején is látható egy már vakolatát vesztett, hasonló nagyságú épület.
{phocagallery view=category|categoryid=24|limitstart=8|limitcount=4|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}
Magyarországon Arkának és Korlátnak a testvértelepülése. Korláttal a Lánczy család közös múltja is összeköti a két falut.
Az átadási ünnepség 2010. július 4-én, vasárnap lesz, a Lánczi család történetének bemutatása is sorra kerül. Nem régiben készült a településről egy igen részletes történeti film.
{phocagallery view=category|categoryid=24|limitstart=18|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}
II.ABAÚJ – ABAÚJBAN NYÁRI FESZTIVÁL