Az ABAÚJ-ABAÚJBAN EGTC
FEJLESZTÉSI PARTNERSÉG
Debrőd – Debrad’

 

„ Csak a múltnak
megbecsülésén épülhet fel a nemzet.”

 

 Története

Helyi hagyomány szól arról, hogy a község eredetileg a mai Hetény-major közelében vagy helyén feküdt, csak a tatárjárás után költözött beljebb, a hegyek oltalmazta völgybe.
Első említését 1255-ből ismerjük, amikor IV. Béla a jászói prépostságnak adományozta a falut.

 Látnivalók

Legrégebbi templomát legkésőbb a 15. században emelték, de nem maradtak róla feljegyzések. A mai templom fából készült, védőfallal körülvett elődje a főtéren állt.

Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére emelt római katolikus templom, melyet 1834-36-ban építettek neoklasszicista stílusban, barokk stílusjegyekkel. A templom belseje gazdagon díszített festményekkel, témája Szent László vizet fakaszt a sziklából.

A régi temető egy különös, nagyjából háromszög alakú kiemelkedés a templomdomb közelében: a környező, sziklás talajú dombok között egy laza talajú földnyelv, akár mesterséges domb is lehetne. 

  {phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=136|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

 

A régi temető melletti, sziklás dombon rajzolódik az égre a hallatlanul megindító Szent László lovasszobor térplasztikájának,
könnyed sziluettje.

Plébániája létezésére már 1434-ből van adat, ez az épület azonban a török időkben elpusztult. Tűzoltószertára csak 1950-ben épült, de jellegzetes színfoltja a községnek, a patakparton áll. A Szentháromság kápolna a község közepén áll. 1860 körül épült, a neoklasszicista kis építmény.

   {phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=132|limitcount=4|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

A falutól mintegy 3 km-re, egy gyönyörű erdei tisztáson áll a Szent László templom, egy tiszta vizű forrás fölött. A községben élő legenda szerint Szent László fáradt seregével csatából tért vissza, amikor Debrőd közelében ennivalójuk és vizük fogytán, megálltak pihenni. Szent László az Istenhez fohászkodott segítségért, majd lóra ült. A ló patkójának nyomán forrás fakadt a sziklából – a környék népe még sokáig látni vélte a patkó nyomát a forrás vizének medrében.

Szent László forrás

{phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=138|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

Egy adat szerint Bátky Domokos, jászói prépost emeltette a templomot Mátyás király idejében.

Az csodatétel helyének, és a templomnak a helyreállítása 2006-ben kezdődött meg a falu akkori polgármesterasszonyának, Papp Annának, és Frankovics László, debrődi plébánosnak a kezdeményezésére.

Természetvédelmi ok is közrejátszott, hogy megőrizve a belsejében kinőtt fákat, létrejött a csodálatos, egyedülálló “növénytemplom”, melynek fából készült karcsú ívei Leonardo mondását idézik:

” A boltív két egymásnak feszülő gyengeség, melyek révén hatalmas erő jön létre”.

A Szent László templomot 2007-ben újraszentelték, és újra megkezdődtek a búcsújárások Szent László napján. 

{phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=140|limitcount=4|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

 

Szent János forrás és kápolna

    {phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=144|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

 

Testvértelepülése

A Magyarországon található, a szintén két festői környezetben lévő Mogyoróska és Hejce település. Testvérkapcsolata révén Hejcével, Felvidéki részről Debrőd a gesztora, az 5 országot érintő uniós programban.

 

Jelenkor

A település központjában a polgármesteri hivatal mellet lévő egykori iskola épülete kerül felújításra és benne új funkcióval történő megtöltésével közösségi házzá történő átalakítása valósul meg.

A település átadási ünnepsége 2010. július utolsó hétvégéjén lesz. Míg az első napon láthatjuk a Szent László történetét és Szegedi Csaba nagyszerű hangját hallhatjuk, aki híres opera slágereket fog énekelni. Este a Mobilmánia nagykoncertjét hallhatja a nagyközönség. Szombaton a felhőtlen szórakozásé a terep, gyermek műsorokkal, botos betyárokkal és utcabállal zárul, vasárnap sport rendezvényeket tartanak.

A helyi önkormányzat, egyre nagyobb érdeklődés közepette szervezi a Szent László búcsút.

    {phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=146|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

A búcsúkat minden évben, a László napra eső hétvégén tartják. 

A II. ABAÚJ-ABAÚJBAN Fesztivál keretén belül, ebben az évben, június 25-26-án tartják a búcsút.

 

2009-ben Magyarországról érkezett két országos híresség, Vikidál Gyula  és Varga Miklós.

  {phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=148|limitcount=2|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

  

Gyönyörű a népi építészet remekei láthatóak a kis hegyi faluban

{phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=150|limitcount=6|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}

A környék szépsége vetekszik a Magas Tátra látnivalóival

  {phocagallery view=category|categoryid=25|limitstart=156|limitcount=5|detail=3|displayname=0|displaydetail=1|imageshadow=shadow1}